Szuper szörpök akár virágokból is!

Dátum 2018. augusztus 22.

Jó pár éve a csapból is az folyik, mennyit kell, kellene innunk egy nap, hogy a szervezetünk megfelelően tudjon működni. A legjobb persze erre a célra víz, de ha már kicsit eluntuk, jöhetnek a finom szörpök!

Bodza

Az egyik sokak által ismert és készített szörp a bodzaszörp, de azt már kevesebben tudják, hogy a bodza többszörösen megajándékoz minket termésével, hiszen egyrészt a virágból is készíthetünk szörpöt, de azok elvirágzása után, a nyár vége felé megjelennek a kis piros bogyók is a bodzabokron és azokból is fantasztikus, különlegesen buja ízű, és a népi gyógyászatban is ismert szörp készülhet.

Szeder

Ha szerencsénk van, az évnek ebben a szakában a piacon elcsíphetünk finom, érett szedret is. Az ebből az izgalmas gyümölcsből készült szörp egészen biztosan nagy becsben lesz tartva a kamra polcán.

De nem feltétlenül kell leragadnunk pusztán a gyümölcsökből készült szörpöknél, egy ideje hódítanak a virágokból készült frissítők is. A legnagyobb sztár persze a levendula, már fagyikban, és süteményekben is találkozhatunk ezzel az ízesítéssel, és persze a legnépszerűbb virágos szörpök listájáról sem hiányozhat.

Szükséges idő 40-60 perc között
10 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 20-40 perc között
5 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges

Meggy

Ha pedig inkább mégis valami klasszikusabb íznél maradnánk, bátran használjuk szörpkészítéshez a szezon nagy klasszikusát: a meggyet. Ami amellett, hogy a sütik fő sztárja lehet, hisz fanyar savanykássága tökéletesen tudja ellenpontozni a tészták édességét, szörpalapanyagnak is igen kiváló.

A szörpök persze nem kizárólag az italainkat dobhatják fel, egy jó házi fagylaltkelyhet is megbolondíthatjuk velük, sőt, akár még a palacsinta tésztájának ízesítéséhez is bevethetjük, amivel biztos levesszük a gyerekeket a lábukról.

Ha pedig van otthon finom, házi szörpünk, nagyon könnyen készíthetünk gumicukrot is házilag, és mondanunk sem kell, az aprónép ettől az ötletünktől is felette boldog lesz!

Receptajánló

Szükséges idő 40-60 perc között
15 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
28 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
32 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 40-60 perc között
17 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
14 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Kapcsolódó cikkek

Dátum 2024-03-04
0 Kedvelés

100 éve egy darabka otthon – Sütireceptekkel hódítottak az első Dr. Oetker termékek

Dr. August Oetker hamar felismerte, hogy termékei akkor lesznek igazán népszerűek, ha praktikus tanácsokat, recepteket is ad használatukhoz. Így született meg egy olyan forradalmi újítás, mellyel könnyen belopta magát a századelő háziasszonyainak szívébe.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2024-02-07
0 Kedvelés

Magyaros kedvencek Creme VEGA-val

Tejföl nélkül nincs magyar konyha! Cikkünkben megmutatjuk, hogy alternatívájával, a tejmentes, vegán Creme VEGA-val is hamisítatlan hazai ízvilágot varázsolhatunk a tányérunkra.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2024-01-19
1 Kedvelés

A nagy fánkkörkép – milyen típusú tésztákból készülhet fánk?

A farsangi szezon elképzelhetetlen fánksütés nélkül! Megunni biztosan nem fogjuk, hiszen számos különböző fajta közül válogathatunk. Lássuk a legnépszerűbbeket!

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-12-13
0 Kedvelés

Karácsony lemondások nélkül – mentes desszertcsodák

Kerülnéd a finomított cukrot karácsonykor is? Netán ételérzékenység miatt tiltólistás a glutén, laktóz, tejfehérje, tojás? Mindenre van megoldásunk!

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-12-04
0 Kedvelés

Régi ízek, elfeledett édességek nyomában

Csapjuk fel a családi szakácskönyvet, és merüljünk el a már-már elfeledett finomságok olvasgatásában! Prósza, málé, lisztes sterc, kinek ismerősek ezek az ételnevek?

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-11-17
3 Kedvelés

Sajttorta, az amerikai kedvenc

A sajttorta mára meghódította szinte az egész világot, méltán nevezhetjük az egyik legnépszerűbb sütifajtának. Létezik belőle sült és sütés nélküli verzió, íme a sajttorta egyszeregy!

Elolvasom Elolvasom
© Copyright | All rights reserved | Dr. Oetker Magyarország Kft.
Hiba
A kedvencekhez adáshoz kérjük jelentkezz be!