Csillag Nincs értékelve
Kedvencnek jelölöm Kedvelés

Pizza

Szükséges idő Több, mint 60 perc
Nehézség Könnyen elkészíthető
Recept megosztása

Hozzávalók

Tésztához:

45 dkg liszt
3-4 dkg élesztő
5 ek. olaj
1 púpozott mokkáskanál só
3 dl langyos víz

Feltét pizzaszószhoz:

30 dkg sonka
fél doboz kukoricakonzerv
paradicsom
1 csirkemell
1 kisebb patiszon
40 dkg sajt (fele lehet mozarella)
Ezekben a gyűjteményekben található:

Elkészítés lépésről lépésre

Elkészítés

A langyos vízben az élesztőt felfuttatjuk. A liszttel, sóval és fele olajjal összedolgozzuk. Közepes keménységű tésztát kell, hogy kapjunk. Nagyon jól el kell dolgozni, közben apránként a maradék olajat is beledolgozzuk. Amikor kész, cipóvá formáljuk, kb. 40 percig kelesztjük.
Többféle alakú pizzát süthetünk.
Amikor megkelt elsodorjuk, tepsibe tesszük, villával megszurkáljuk, enyhén olajjal megkenjük. A tésztát elősütjük, majd megkenjük pizza szósszal, ízlés szerint feltétet teszünk rá.
Én az egyik pizzára sonkát, kukoricát, paradicsomot tettem, megszórtam sajttal.
A másik pizzára felkockázott csirkemellet és patiszont pirítottam, azzal szórtam meg, majd erre is paradicsom és sajt került.
Előmelegített sütőben sütjük.
Pizza Pizza Pizza

Hozzászólások

Ehhez a recepthez még nem érkezett hozzászólás.

Hozzászólás írása

Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!

Recept ajánló

Szükséges idő Több, mint 60 perc
14 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 20-40 perc között
18 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető
Szükséges idő 40-60 perc között
5 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges

Legújabb cikkek

Dátum 2024-03-04
0 Kedvelés

100 éve egy darabka otthon – Sütireceptekkel hódítottak az első Dr. Oetker termékek

Dr. August Oetker hamar felismerte, hogy termékei akkor lesznek igazán népszerűek, ha praktikus tanácsokat, recepteket is ad használatukhoz. Így született meg egy olyan forradalmi újítás, mellyel könnyen belopta magát a századelő háziasszonyainak szívébe.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2024-02-07
0 Kedvelés

Magyaros kedvencek Creme VEGA-val

Tejföl nélkül nincs magyar konyha! Cikkünkben megmutatjuk, hogy alternatívájával, a tejmentes, vegán Creme VEGA-val is hamisítatlan hazai ízvilágot varázsolhatunk a tányérunkra.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2024-01-19
1 Kedvelés

A nagy fánkkörkép – milyen típusú tésztákból készülhet fánk?

A farsangi szezon elképzelhetetlen fánksütés nélkül! Megunni biztosan nem fogjuk, hiszen számos különböző fajta közül válogathatunk. Lássuk a legnépszerűbbeket!

Elolvasom Elolvasom
© Copyright | All rights reserved | Dr. Oetker Magyarország Kft.
Hiba
A kedvencekhez adáshoz kérjük jelentkezz be!