Csillag Nincs értékelve
Kedvencnek jelölöm Kedvelés

Kávés-mandulás csokitorta

Szükséges idő Több, mint 60 perc
Nehézség Könnyen elkészíthető
Recept megosztása

Hozzávalók

Kávés-mandulás csokitorta

17 dkg vaj
10 dkg liszt
14 dkg cukor
3 tojás (enyhén felverve)
10 dkg darált mandula
4 ek. főzött kávé hidegen
egy csipet só

csoki máz:

20 dkg porcukor
5 evőkanál tej
10 dkg teavaj
Ezekben a gyűjteményekben található:

Elkészítés lépésről lépésre

Elkészítés

A vajat a cukorral krémesre keverjük, majd az enyhén felvert tojásokat is apránként hozzá adjuk. Ezután az őrölt mandula következik. (Én a mandulát összekevertem a liszttel, és utána adtam hozzá.) A végén pedig a kávé felét is elkeverjük benne.
A lisztet, a sütőport és a sót (én a mandulát is) összekeverjük egy tálba, majd a krémhez adjuk, és szépen eldolgozzuk. Ezután a maradék kávét még hozzáöntjük.
Egy kb. 20 cm átmérőjű tortaformát kivajazunk és kilisztezünk.
150 fokra előmelegített sütőben 50-60 percig sütjük.
Csokimáz:
A cukrot, a kakaót és a tejet összekeverjük, majd összefőzzük. Amikor forrni kezd, levesszük a gázról és hozzáadjuk a vajat. Amikor kezd kihűlni a süteményre tesszük.

Tálalás

Én ezt a tortát semmivel sem díszítettem. Ha valaki mégis úgy dönt, akkor a mandulát vagy narancs karikákat javasolok.

Alternatív elkészítés

Ha valaki nem akar a csoki mázzal bajlódni, akkor 15 dkg csokit gőz felett olvasszon fel, adjon hozzá 2 ek. olajat és ezt tegye a torta tetejére.
Kávés-mandulás csokitorta Kávés-mandulás csokitorta

Hozzászólások

Ehhez a recepthez még nem érkezett hozzászólás.

Hozzászólás írása

Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!

Recept ajánló

Szükséges idő 20-40 perc között
21 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető
Szükséges idő Több, mint 60 perc
18 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 20-40 perc között
24 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Legújabb cikkek

Dátum 2024-03-04
0 Kedvelés

100 éve egy darabka otthon – Sütireceptekkel hódítottak az első Dr. Oetker termékek

Dr. August Oetker hamar felismerte, hogy termékei akkor lesznek igazán népszerűek, ha praktikus tanácsokat, recepteket is ad használatukhoz. Így született meg egy olyan forradalmi újítás, mellyel könnyen belopta magát a századelő háziasszonyainak szívébe.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2024-02-07
0 Kedvelés

Magyaros kedvencek Creme VEGA-val

Tejföl nélkül nincs magyar konyha! Cikkünkben megmutatjuk, hogy alternatívájával, a tejmentes, vegán Creme VEGA-val is hamisítatlan hazai ízvilágot varázsolhatunk a tányérunkra.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2024-01-19
1 Kedvelés

A nagy fánkkörkép – milyen típusú tésztákból készülhet fánk?

A farsangi szezon elképzelhetetlen fánksütés nélkül! Megunni biztosan nem fogjuk, hiszen számos különböző fajta közül válogathatunk. Lássuk a legnépszerűbbeket!

Elolvasom Elolvasom
© Copyright | All rights reserved | Dr. Oetker Magyarország Kft.
Hiba
A kedvencekhez adáshoz kérjük jelentkezz be!