Csillag Nincs értékelve
Kedvencnek jelölöm Kedvelés

Gyümölcsös túrótorta

Szükséges idő Több, mint 60 perc
Nehézség Tapasztalatot kíván
Recept megosztása

Hozzávalók

Piskóta:

5 db tojás
10 dkg liszt
10 dkg cukor
5 ek. joghurt

1. Krém:

5 dl tejszín

2. Krém:

gyümölcsmix konzerv
4 ek. cukor
1 dl víz

3. Krém:

25 dkg túró
1. krém fele
Ezekben a gyűjteményekben található:

Elkészítés lépésről lépésre

Elkészítés

Készítünk egy sima piskótát, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
A tejszínt kemény habbá verjük a habfixálóval.
A zselatint kevés vízben elkeverjük, majd folyamatosan kevergetve kis lángon feloldjuk teljesen. Ha kissé kihűlt, összedolgozzuk a felvert tejszínnel. A második krémhez a gyümölcsöket összeturmixoljuk, s egy kevés vízzel összefőzzük. A pudingot elkeverjük kb. 0,5 dl vízzel és a cukorral, majd a gyümölcspéphez adjuk, s készre főzzük.
Félre tesszük hűlni. Az utolsó krémhez a túrót krémesre keverjük az első krém felével, és 1 tasak vaníliás cukorral.
A piskótát 3 lapra vágjuk.
Az alsót megkenjük a 2. krém felével illetve a 3. krém felével. Erre kerül a második piskótalap, s ugyan úgy rétegezzük, mint az előző lapot.
A külsejét az első krém másik felével kenjük meg.
Néhány szem gyümölccsel és tejszínhab virágokkal díszíthetjük.

Alternatív elkészítés

Érdemes 1 éjszakára hűtőbe tenni.
Gyümölcsös túrótorta

Hozzászólások

Ehhez a recepthez még nem érkezett hozzászólás.

Hozzászólás írása

Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!

Recept ajánló

Szükséges idő Több, mint 60 perc
29 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
36 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 40-60 perc között
13 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Legújabb cikkek

Dátum 2024-03-04
0 Kedvelés

100 éve egy darabka otthon – Sütireceptekkel hódítottak az első Dr. Oetker termékek

Dr. August Oetker hamar felismerte, hogy termékei akkor lesznek igazán népszerűek, ha praktikus tanácsokat, recepteket is ad használatukhoz. Így született meg egy olyan forradalmi újítás, mellyel könnyen belopta magát a századelő háziasszonyainak szívébe.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2024-02-07
0 Kedvelés

Magyaros kedvencek Creme VEGA-val

Tejföl nélkül nincs magyar konyha! Cikkünkben megmutatjuk, hogy alternatívájával, a tejmentes, vegán Creme VEGA-val is hamisítatlan hazai ízvilágot varázsolhatunk a tányérunkra.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2024-01-19
1 Kedvelés

A nagy fánkkörkép – milyen típusú tésztákból készülhet fánk?

A farsangi szezon elképzelhetetlen fánksütés nélkül! Megunni biztosan nem fogjuk, hiszen számos különböző fajta közül válogathatunk. Lássuk a legnépszerűbbeket!

Elolvasom Elolvasom
© Copyright | All rights reserved | Dr. Oetker Magyarország Kft.
Hiba
A kedvencekhez adáshoz kérjük jelentkezz be!